Az idő az a mérőeszköz, ami kiszűri a dolgokból a múlandóakat, a fontosakat, és az örökkévalóakat.

A múlandóak elmúlnak - minden próbálkozásunk ellenére. A fontosak is.

Csak az örökkévalóak, az igazak maradnak ott valahol a szita alján. Akinek van füle a hallásra, az hallja, és akinek van szeme a látásra, az lássa.

Egyedüli lehetőségünk: egyetérteni, nem összeszólalkozni az idővel.

Egyedüli célunk pedig: az örökkévaló irányába haladás.

A fekete humor az ember legjobb fegyvere. Mindenki ellen. Az emberi hülyeség ellen pedig főként. Tulajdonképpen ez az egyedüli módja amaz túlélésének.

Szeretnék beszélni az örömről, arról a múló, törékeny pillanatról, mely oly hamar jő, s ugyanúgy tovaszáll, tünékeny illatot hagyva maga után... 
     Az öröm, melyre mindenki vágyik, oly közel van. Benne van érzékeidben - egy érintés bársonyosságában, egy  eléd táruló kép bűbájában, egy átölelő mosolyban...

Ezek a természetes örömök. Velünk született képességünk az örömre.
     Ezt a velünk született képességet fejlesztenünk kell. Meg kell látnunk az egyszerű dolgok selymes fényét, a múló pillanatok  ünnepélyességét..., s elő kell tudnunk idézni örömteli pillanatokat a megfelelő rituáléinkkal... 
     Az öröm azért van, hogy tekintetünk megőrizze bársonyosságát, lényünk frissességét, humánumát.
     A bennünket körülvevő szépség, jóság, harmónia létezik, anélkül is, hogy meglátnánk és örülnénk neki. 
De meglátva megsokszorozzuk azt, átadva másoknak, felderítjük az ő arcukat is.
A szépség értünk létezik, a mi örömünkért.
Mi pedig azért vagyunk, hogy megsokszorozzuk ezt az örömöt.

           
A modern ember tragédiája, hogy összetéveszti a szerelmet holmi kellemes együttléttel, együtt töltött kellemes órákkal, melyek után mindenki hazamegy a sivár hétköznapok és megoldandó problémák közé, hogy megbirkózzon velük, természetesen egyedül, mert a vélt kedves nem tudja rászánni magát, hogy mellette legyen rutinosabb percekben is, mert fél, hogy egy idegen és riasztó arcot lát majd, nem a kifényezettet, így aztán egy életen át alkalmi és megunhatatlan kapcsolataik vannak, csillogó hétvégeken, mikor a nők kipingált mosollyal feszítenek hétvégi szerelmük oldalán, a férfiak  pedig örülnek szofistikált hölgyük kegyeinek, és ez így jó mindannyiuknak, mert így mindenki van mit felmutasson, és boldog, hogy nem látják a másik, síró arcát, hanem elrejtőzhet egy felvállalt fényűző és önirónikus szerep mögé.

        A hanyatlás és a megújulás váltakozása a természet és a világ örök rendje..., és a miénk.
        Hanyatláshoz mégsem kell tudás, vagy akarás. Destruktív erők közrejátszanak bekövetkeztében, ezért sok  esetben nem tudjuk megfékezni a hanyatlást, a sajátunkat sem.
       Viszont a hanyatlás pillanata lehet új erőgyűjtés a felemelkedésre.
      A hanyatlás a felemelkedés tervezése, tanulása.  A hanyatlás pihenés, készülődés, ,,téli álom".
     A felemelkedés pedig az álom megvalósulása.

A dolgok néha maguktól alakulnak. Sőt, szinte mindig. Változnak. Fejlődnek.

Sok ideig úgy gondoltam, mindenért küzdeni kell. Pedig nem. Vágyni kell, elképzelni, megálmodni és ... belefogni.  És a továbbiakban  -  nos  -  kedvvel csinálni a dolgokat. Vinni tovább, élvezni, és figyelni, mint alakítják a dolgok önmagukat egészen addig, amig összeáll a kép, és te ámulva nézel jobbra-balra, hogy íme, ez az, amit megálmodtál: az Életed.

Modern, szabad párkapcsolat

Modern és szabad párkapcsolatról egy kapcsolat keretein belül akkor beszélhetünk, mikor nem beszélhetünk szerelemről; ennek ellenére valamelyik fél minél több ideig akar részesülni a másik fél nyújtotta előnyökből - ingyen és bérmentesen.

A kapcsolat keretein kívül ugyanazok az előnyök, annyi eltéréssel, hogy az ember egy idő után mindenkit egyformának lát.

Hódít az új nőideál! 

Változnak a korok, változnak az életideálok.
Nemrég, körülbelül tíz éve még a családi harmónia és a párkapcsolati boldogság volt a trend. Mindenki áldozott a családi és/vagy szerelmi kapcsolat oltárán. Divat volt nagy gesztusokat tenni kis okok miatt. Kimutatni érzéseidet valós, vagy vélt szerelmed iránt és boldog lenni, vagy akár szenvedni e magasztos érzéstől. A nők bájos naívák voltak, érzékenyek, akár a mimóza, törékenyen szépek, virágmintás eleganciával.
Pár éve azonban a független és önmegvalósító életvitel hódít. Korábbi valós vagy vélt szerelmedet kirúgtad, és lerágott körmökkel, de büszkén feszítettél az önmegvalósító egyéniség köntösében. Azóta a nő kinőtte pöttyös-virágmintás kislányosságát, érzéki vamp lett, büszke femme fatale, ragadozó ösztönökkel.
Amióta azonban beütött a gazdasági válság, kezd újra változni az életideál.
Az emberek családszeretőbbek lesznek, kezdik értékelni az időtálló dolgokat. Előtérbe kerül a finom romantika. Ha pénz, szórakozás nincs, jó az otthoni üldögélés a család melengető ölében. Sőt, úgy teszünk, mintha a mi ötletünk lett volna: ,,Mi mindig is erre vágytunk, csak idő kellett az igazi értékek felismeréséhez."
A férfiak szerelmesebbek lesznek mint eddig, ráadásul egy állandó nőbe. Nők napjára nem fényes ajándékot vesznek majd neki, hanem egyetlen szál virágot, s hajlamosak lesznek azt érzéki csókok kíséretében adni át, szívük választottjának nevezve ezenközben az illető boldog hölgyet.
A hölgyeknél - az eddigieknél is jobban - hódít majd a belső lelki szépség a külsőségekkel szemben. Titokban összemosolyognak és sokkalta jobban örülnek a kapott szál virágnak, mert egybecseng szivük melegségével. Válaszul illatos levelet küldenek. Hajlandóak elfelejteni a letűnt luxust egypár meleg szóért.
Ezt az új felfogást hívatik majd jelképezni a majdan népszerű reklám, mely egy közepesen magas, szerény kinézetű fiatal hölgyet ábrázol, amint szalad a margarétás
réten egy fiatalember felé, majd egymás karjaiba omolnak. Pénzügyi alap megtakarítása céljából hang, beszéd, színek és egyéb művészi hatás nincs, csak a tiszta romantikát sugárzó látvány, alatta a következő felirattal:
Hódít az új nőideál: a természetes és olcsó nő!

Ady Endre  

         Meg akarlak tartani

Õrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.

Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Ûzz, kergess ki az éjszakába.

Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.

Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

Testedet, a kéjekre gyúltat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.

Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom õrödül
A megszépítõ messzeséget.

Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.

    Szeretem a vulkánokat. Az izzó, kitörő áradatot, az állandó veszélyt, mely rettegésben tart, megéreztetve veled a halál közelségét... és minden nap úgy élsz, mintha utolsó nap lenne az életedből.
    És szeretem a vulkánokhoz hasonló embereket... Akiknek izzó szeméből kisüt a nyugtalanság vágya, a veszély, s talán a fájdalom óhajtása... 
    Visszatekintve életem folyására, elmondhatom, hogy mindig a veszélyt kerestem... A lezuhanás veszélyét, a megsemmisülés veszélyét, önmagam elvesztésének veszélyét... Azt a veszélyt, hogy elveszitem a számomra legdrágább értéket, ami lehet egy csodálatos személy, egy nagy szerelem. A veszély óhajtása tehát mindig életem része volt és izzó vággyal ösztönzött a megismerhetetlen felé.  

    Azonban mi történik akkor, ha mindezt a vágyott veszélyt megtaláltam - egyetlen emberben? Véget ér, lezárul a kalandozás, a keresés, az óhajtás? Vagy mindez folytatódik, s minden keresgélés céljává ő válik?

    Igen. Ő keresgélésem, vágyaim célja és tárgya. Ő az ismeretlen, vágyott izzás. A lobogás, a beteljesülés, s az azt követő azonnali újabb vágy. Mindezek az érzések tárgyiasulnak benne.

     Nekem egy vulkánom van! Gazdag vagyok!

        2. rész. Az igazi ébredés

 Kilépett a fürdőkádból, s jóleső érzéssel szárítgatta haját. Ma este nem vár senkit, így hamarabb ágyba bújik, esetleg valamilyen jó filmmel kényezteti magát. Nem is vesztegette tovább az idejét. Mindent úgy hagyott, ahogy volt, úgyis szombat jön, majd holnap elég idő lesz arra is. Mióta egyedül lakik, minden másabb. Kényelmesen kel, fekszik, nem kell tekintetbe vegyen senkit és semmit. Majdnem, egy-két kivétellel. De erre most nem akar gondolni.

Bekapcsolta a Tv-t, s örömmel látta, hogy egyik csatornán a Simone című filmet fogják bemutatni. Rég látta, de különleges hatást tett rá. A kezdésig azonban még majdnem félóra volt, így átkapcsolta a hírekre. Egy autóbaleset, összesen 3 halott és 5 sebesült. Már megint. Az efféle hírek kétségtelenül elgondolkodatatják az embert az életről, az élet értelméről. Átkapcsolta máshova. Az államfő felfüggesztését vitatták, pedig már jó három hete történt. Szavazási előrejelzések, s persze népbutítás.

És ekkor csengettek. Fogalma sem volt, ki lehet, hisz nem várt senkit. Végignézett magán, egy szál fürdőköntös volt rajta, de most az egyszer igazán nem zavarta. Ajtót. nyitott, s az ajtóban Erik állt.

        1. rész A szörnyű ébredés

       Vivien már rég nem érezte magát ennyire üresnek. Csak ült a  fotelben és eregette a füstöt. Mellette az asztalon egy pohár sör, egy tele hamutárca, a földre ledobva pedig a tegnapi piros ruha, cipő, egy törött borospohár. A szoba másik végében az ágy gyűrött, s rajta a tegnapi mulatozás maradványai: egy párna leöntve vörösborral, az ágynemű feldúlva.

       Nemrég ébredt, erős fejfájással, amely utólag egész testében szétterjedt, nem tudni mitől. De a fejfájásnál is rosszabb volt, hogy nem emlékezett semmire, ami tegnap történt. Csak homályosan emlékezett, hogy barátnőivel egy partin voltak, aztán egy idegen férfivel táncolt és tovább semmire. Talán az a férfi elkisérte hazáig, talán behívta... De mért nem emlékszik semmire? 

       Már nem is tudja, mióta ül ott magába roskadva, félig meztelenül, csak egy vékony selyem hálóing van rajta. Később megpróbált felállni, hogy bemenjen a fürdőbe zuhanyozni, hátha így helyrejön kissé.
         
       Ekkor tört rá egy olyan irtózatos érzés, ami eddig soha. Elsősorban rosszullét volt, hányinger, de egyfajta elhagyatottságérzés is vegyült bele. Nincs ott senki, hogy segítsen, teljesen magára maradt, s zuhan, zuhan lefelé, valamerre a semmibe. Aztán már nem érzett semmit, minden elsötétült előtte. Nem tudni, mennyi ideig feküdt a fürdőszoba ajtajában. Mikor újra magához tért, még annyi ereje sem volt, hogy megmozdítsa a kezét. Újra előtört benne az érzés, hogy egyes-egyedül van a világon, gyengén, és fél, szörnyen fél... és nincs, ki segítsen.

       Nincs? És Erik? Biztos segítene rajta, ha tudná. Mentőt hívna, vagy biztosan kitalálna valamit, hiszen ő olyan erős, olyan élettelített. És szereti. De nem. Nem láthatja ilyen állapotban.Vivi érezte, hogy nem bír mozdulni sem, mintha egész teste megmeredt volna. Nagy erőfeszítést tett, hogy megemelkedjen, de visszaesett, s érezte, hánynia kell. Miután hányt, valamivel megkönnyebbült, de nem sikerült megemelkednie. Ott maradt fekve...

      Egyszercsak magához tért, s észrevette, hogy besötétedett. Végre fel tudott tápászkodni. Sikerült bejutnia a fürdőszobába, s megmosni az arcát. Ekkor már úgy érezte, teljesen helyrejött, s lezuhanyozhat. Vagy inkább teljesen elmerül a fürdőkádban.

      Levetkőzött, belepillantott a tükörbe, s szinte hátratántorodott. Arcán, pontosan a szeme alatt egy jókora piros folt éktelenkedett, majd a nyakán, és a mellén két még nagyobb. Ezek már kékes foltok voltak. De mitől? Nem emlékszik rá, hogy megütötte volna magát. Tünődött, de nem jutott eszébe semmi . Mindegy, gondolta, s belépett a fürdőkádba.

       Végre kellemes érzés töltötte el. A meleg víz és a fürdőolaj illata jótékonyan hatott kimerült testére és idegeire.Élvezte az illatos víz meleg ölelését. Igen, jól érzi magát. Nem történt semmi. Mire kiszáll, már megint a gondtalan, elbűvölő Vivien lesz, aki csak úgy habzsolja az életet, s mindenkit levesz a lábáról.

 Érezted-e már az erős összetartozást, amely minket, nőket összeköt? Én éreztem, s régen feministának vádoltak ezért. De nem, nem erről van szó. Én meg vagyok győződve róla, hogy mindannyiunknak büszkéknek kell lennünk azért hogy nőnek születtünk. A nőnek, főleg mai modern és árúközpontú világunkban a szépség, a lengeség, a titokzatosság hordojává kell lennie. Hiszen ha nem nekünk, akkor kinek?
Ennek a szemléletnek kívánok hangot adni a Lorelei névvel is.
Később majd a női lét vonatkozásairól szeretnék írni. Ehhez pedig erőt kell gyűjtenem.
A mielőbbi viszontlátásra!

Az emberek néha hidegen tekintenek rám, s én is rájuk. Máskor meg megmagyarázhatatlan érzés köt össze. Talán egy ritmus, egy hangulat. Talán az univerzális szexuális energia. Valami.

Éreztél-e már rémületet, amikor néha mindent elsöprő szenvedélyek kerítenek hatalmukba? Én igen. Nemrég még teljesen átéreztem önmagam kontrollálhatatlanságának érzetét, az elkerülhetetlen szétforgácsolodás érzetét.

S rá kellett ébrednem: ez adja életem értelmét.

Most Justin Timberlake egyik dalát hallgatom, talán ismerős: What goes around… Olyan valaki, aki az életet a ritmusban éli meg, nem élhet úgy tovább, hogy elmenjen egy ilyen ritmus mellett. Nem arról beszélek, hogy az élet értelme, meg más közhelyek, hanem egyszerűen vannak dolgok, melyekről, ha lemaradsz, megrövidíted önmagad. Nekem a zene az élet, pontosabban a ritmus, melyet egyes stílusok hoznak az életembe. Ilyen például a hip-hop, a rap, a house. De ez csak felsorolás, üres kategorizálás. A dolgokat viszont megélni kell. Közönséges ember vagyok. De amikor például táncba lendülök, az általában ragályos. Olyankor garantáltan minden körülöttem levőre átragad az elsöprő ritmus. Ezek az én közönséges szenvedélyeim. De az élet számomra szenvedély, intenzív ritmus, amit emberek, érzések, és dallamok váltanak ki belőlem, s amit tovább akarok adni mindenkinek, aki nyitott rá, hogy másként is megélje az életet, mint bizonyos élethelyzetek sorát, életesemények és az idő múlását.