A modern ember tragédiája, hogy összetéveszti a szerelmet holmi kellemes együttléttel, együtt töltött kellemes órákkal, melyek után mindenki hazamegy a sivár hétköznapok és megoldandó problémák közé, hogy megbirkózzon velük, természetesen egyedül, mert a vélt kedves nem tudja rászánni magát, hogy mellette legyen rutinosabb percekben is, mert fél, hogy egy idegen és riasztó arcot lát majd, nem a kifényezettet, így aztán egy életen át alkalmi és megunhatatlan kapcsolataik vannak, csillogó hétvégeken, mikor a nők kipingált mosollyal feszítenek hétvégi szerelmük oldalán, a férfiak pedig örülnek szofistikált hölgyük kegyeinek, és ez így jó mindannyiuknak, mert így mindenki van mit felmutasson, és boldog, hogy nem látják a másik, síró arcát, hanem elrejtőzhet egy felvállalt fényűző és önirónikus szerep mögé.